Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

szechenyi eu VECOP

Mikulás kupán jártunk!

Írta: Super User. Beküldve: Hírek

December 5-én a Károlyi Mihály Szakgimnázium asztalitenisz versenyén vettünk részt 3 fővel.

Igen nagyszámú fiú mezőny gyűlt össze, a bajnokságra. Juhász Dani sajnos az első 2 mérkőzését elvesztette, így hamar kiesett a versenyből.

kupa 1kupa 2
Ledényi Dávid győzelemről-győzelemre menetelt az elődöntőig, ahol már profi szintű játékosokkal kellett megmérkőznie. Derekasan helyt állt és az előkelő 7. helyet szerezte meg a 30 fős fiú mezőnyből.

Ezután jöttek a lányok, ahol Szabó Eszter 2 és fél óra várakozás után tudta csak elkezdeni a küzdelmeket. Lehet, hogy emiatt egy kicsit keményebben és agresszívebb játékkal állt az asztalhoz az ellenfelek szerencsétlenségére.

kupa 3

Veretlenül haladt a döntő felé, ahová 6 győztes meccsel jutott be.

A döntőben is simán verte ellenfelét 2:0-ra, ezzel nyerve meg az egész bajnokságot!

Gratulálunk nekik!

Full Reviw on best bokkmakers by http://artbetting.net/
Download Premium Templates
Bookmaker No1 in The UK - William Hill by w.artbetting.net

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskol

Elérhetőségeink

logo new tmpBudapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.
(a 3-as Metró Pöttyös utcai megállójától 3 percre)

OM: 203061

Telephely kód: 005
Igazgató: Szakács Csilla

Levélcím : 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 31.
Központi szám: 347-1070
Fax : 347-1072
E-mail : iskola@harsanyi-bp.hu