Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

NYILT NAP 20191114

I. NYÍLT NAP  ÉS SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ
A HARSÁNYIBAN 2018.11.14 14:00 -TÓL

TOVÁBBI IDŐPONTOK

  • II. NYÍLT NAP: 2018.11.28 SZERDA 14:00 - TÓL
  • III. NYÍLT NAP: 2019.02.13 SZERDA 14:00 - TÓL

KULTÚRJÁRŐR

Kedves Diákjaink!

A tavalyi nagy sikerű versenyt követően ebben a tanévben is megrendezésre kerül október 26-án a Kultúrjárőr kulturális csapatversenyünk. A rendezvényre elszánt 5 fős csapatok nevezését várjuk .
A csapat nevezzen meg egy támogató tanárt is, akit felkér előzőleg erre a szerepre.

A nevezés határideje: október 19.

A nevezést Karsai Ferenc tanár úrnak kell benyújtani a tanáriban.
A rendezvény az Erasmus program utórendezvénye is.

Budapest, 2018. 10. 09.

szechenyi eu VECOP

Szűlői igazolás rendje

Írta: Super User. Beküldve: Uncategorised

Ezúton tájékoztatjuk a tanulók hiányzását érintő fontos kérdésről:

A mulasztások igazolása A szülő hiányzás esetén egy tanévben összesen 3 napot igazolhat. Ennek formanyomtatványa honlapunkról letölthető. Az előre látható mulasztást az osztályfőnöknek előzetesen be kell jelenteni. Előzetes bejelentés alapján az osztályfőnök engedélyezhet három nap távollétet. A szülői által igazolt napokon felül csak orvosi vagy hivatalos igazolással mulaszthat a tanuló.

Szülői igazolás minta

PROJEKT HÁZI FELADAT 2018/2019 I.félév

Írta: Super User. Beküldve: Uncategorised

Bakonyiné Hárs Edit
  • Gazdasági számítások: 11B
  • Kereskedelmi gazdaságtan és kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 10A
  • Vezetési ismeretek: 12AB
  • Kis és középvállalkozások működése: 14V
  • Pénzügyi alapismeretek, pénzügy gyakorlat: 12AB
  • Statisztikai alapismeretek, statisztika gyakorlat: 12AB
  • Gazdasági és jogi alapismeretek, pénzügyi alapismeretek, pénzügy gyakorlat: 110B
  • Társadalombiztosítás elmélet és társadalombiztosítás gyakorlat: 14V

Bendel Ildikó

  • Adózási alapismeretek 13VE
  • Adózási gyakorlat 13VE
  • Általános statisztika 13VE
  • Gazdasági és jogi alapismeretek 13VE
  • Pénzügy gyakorlat 13VE
Bodnár Edina
Bolyky Attila
  • Kereskedelmi gyakorlat: 9SZ
  • Műszaki cikk áruismeret: 9SZ | 10SZ | 11SZ
  • Kereskedelmi ismeretek: 10SZ
Horváth Ferenc
  • Áruforgalom: 12A
  • Áruforgalom gyakorlat: 12A
  • Élelmiszer és vegyiárú ismeret: 11A
  • Kereskedelmi gyakorlat: 9SZ | 11SZ
  • Kereskedelmi ismeret: 10A
  • Marketing: 11A | 12A | 14KE
  • Marketing a gyakorlatban: 12A
  • Munkaerőgazdálkodás: 14V
  • Műszaki áruismeret: 11A
  • Vállalkozástan: 14KE
  • Vállalkozés-finanszírózás gyakorlat: 14V
Ivády Endre
  • Adózás: 14VE
  • Általános Statisztika: 10B
  • Foglalkoztatás (II.): 14KE
  • Kereskedelmi Ismeretek: 9SZ
  • Könyvvezetés 14VE
  • Számviteli alapismeretek (közg.csop.): 12AB
  • Számviteli gyakorlat (közg.csop.): 12AB
  • Pénzforgalmi könyvviteli gyakorlat: 14VE
  • Számviteli alapismeretek: 10B | 13VE
  • Számviteli gyakorlat: 13VE
  • Ügyvitel:14KE
Karsai Ferenc
Ludányi Melinda
Márta Erzsébet
Mezősiné Lesku Piroska
Nagy Judit
Olártyik László
Ötvös Erika

Péter Sara

  • Kereskedelmi gyakorlat II (csop.1): 10A
  • Kereskedelmi gyakorlat II (csop. 2): 10A
  • Pénzügyi gyakorlat: 10B
Polányi Mária
Ritter Katalin
dr. Sándorné Peleskei Katalin

Gilyánné Szabó Julia

  • Levelezés 10A
Szakács Csilla
  • Természetismeret: 12SZÉF
  • Matematika (közg. csop): 12AB
Tóbiás Rita
  • Eladástan: 9SZ | 10SZ
  • Eladástan gyakorlat: 9SZ
  • Élelmiszer és vegyi áruismeret: 9SZ | 10SZ | 11SZ
  • Foglalkoztatás (II.): 11SZ
  • Kereskedelmi ismeretek: 9A
  • Kereskedelmi gyakorlat: 9SZ
  • Ruházati és bútor áruismeret: 9A | 14KE
  • Ruházati és vegyesiparcikk áruismeret: 9SZ | 10SZ
  • Ruházati áruismeret: 9A
Vitézné Németh Adrienn
  • Matematika: 9A
Vizkeletiné Gulyás Anikó
  • Adózási alapismeretek: 12AB
  • Adózás gyakorlat: 12AB
  • Bérügyi gyakorlatok: 14VE
  • Bérszámfejtési gyakorlat: 14VE
  • Bérügyi feladatok:14VE
  • Foglalkoztatás (II.): 14VE
  • Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 9A
  • Üzleti tevékenység a gyakorlatban: 12AB
Vomberg Gabriella

Óratervek 2017/2018 II.félév

Írta: Super User. Beküldve: Uncategorised

TÁJÉKOZTATÓ

Írta: Super User. Beküldve: Uncategorised

erasmus logo
hj logo
Kedves Szülők és Diákok!


eu mapÖrömmel tudatjuk, hogy iskolánk megnyert egy az Európai Unió által kiírt pályázatot (Erasmus+KA2), melyben hat ország vesz részt: Horvátország, Lengyelország, Ciprus, Portugália, Törökország és Magyarország. A kétéves programsorozat keretében lehetőség nyílik 8 tanulónknak külföldi utazásra és a projektfeladatokban való együttműködésre.

A projekt célja az olvasás megszerettetése valamint a nemzetközi kultúrába való betekintés. A feladatok is ezzel kapcsolatosak. A kommunikáció minden országban angol nyelven folyik, ez jó alkalmat kínál az angol nyelv gyakorlására, a nyelvtudás fejlesztésére.



A programot, a kiutazásokat az Európai Unió finanszírozza. Lehetőség lesz az ide érkező diákokat családoknál elszállásolni, de ennek vállalása nem kötelező.

Minden kiutazásnál a diákokat tanáraink kísérik. Mivel a program két éven keresztül folyik. Elsősorban a 10. és 11. évfolyamra járó tanulók jelentkezését várjuk.
Jelentkezni az iskola honlapján található pályázati űrlapon lehet 2016. november 10-ig. A pályázati lapot kérjük az iskola titkárságán leadni. Az angol nyelvű adatlapot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell elküldeni szintén
november 10-ig.

Budapest, 2016.10.25.

Vas Viktória

 

 

Full Reviw on best bokkmakers by http://artbetting.net/
Download Premium Templates
Bookmaker No1 in The UK - William Hill by w.artbetting.net

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskol

Elérhetőségeink

logo new tmpBudapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31.
(a 3-as Metró Pöttyös utcai megállójától 3 percre)

OM: 203061

Telephely kód: 005
Igazgató: Szakács Csilla

Levélcím : 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 31.
Központi szám: 347-1070
Fax : 347-1072
E-mail : iskola@harsanyi-bp.hu